Lánc utcai Rendelőintézet északi épületrész tetőfelújítása – MŰSZAKI ELLENŐRI tevékenység ellátás. A pécsi Lánc utcai rendelőintézet átadása 1983-ban történt meg. A tervek szerint PMJVÖ egy olyan rendelőintézetet szerettek volna létrehozni, mely a kerület szakrendeléseinek, illetve az alapellátásnak tud helyet biztosítani a kor követelményeinek megfelelően. Az épület helyet biztosított körzeti orvosi, gyerekorvosi és fogorvosi rendelések számára is. Az idő múlásával kisebb-nagyobb változások történtek a szakrendelések rendszerében, így idővel kikerült az intézményből a szociális ellátás. Az épületben jelenleg is működő szakrendelések és járóbeteg ellátási rendszer kialakult. 2011-ben az épület felújításon esett át, melyet Európai Uniós forrásokból valósítottak meg. Az épület korszerű hőszigetelést, valamint nyílászáró rendszert kapott. A felújítás jellemzően az épület homlokzati rendszerét érintette. A kivitelezési munkák kizárólag az északi épület rész jelenlegi lapostető korszerűsítését foglalják magukba. A tetőn lévő gépészeti, villamos berendezések a szükséges módon átalakításra kerülnek, valamint a leázások helyre állítása történik. A kivitelezési munkákhoz műszaki ellenőri feladatok ellátása szükséges.
| Ilmoitusnumero | 490701-2026 |
|---|---|
| Ilmoitusta kuvaavat CPV-Koodit | Tekniset tarkastuspalvelut (71631000) |
| EUVL S | 135/2026 |
| Ilmoitustyyppi | Hankintailmoitus (tarjouspyyntö) |
| Aluekoodi | |
| Osoitetiedot |
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Pécs kozbeszerzes@pvfzrt.hu https://ted.europa.eu/hu/notice/-/detail/490701-2026 |
| Osoite, johon tarjoukset tai osallistumispyynnöt on lähetettävä | |
| Liitteet | |
| Lähde | TED |