DEK-1216 DE Természettudományi épület felújítása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményeként az alábbi munkálatok valósulnak meg: A Debreceni Egyetem szándéka olyan új, esztétikus és korszerű terek létrehozása, ahol a legkorszerűbb technikai vívmányok alkalmazásával inspiráló közösségi, oktatási, munkaterületek alakulnak ki. A Debreceni Egyetem Kémia épület a természettudományi képzés központi oktatóépületének tekinthető, ennek okán az épületben számos funkció megtalálható, úgy, mint a Szerves és Szervetlen Kémia Tanszék, Biomérnöki Tanszék, Ásványtani Tanszék, Földtudományi Intézet irodái, az elméleti oktatási funkciókhoz kapcsolódó szemináriumi és előadó termek, a gyakorlati oktatáshoz kapcsolódó laborok, illetve egyéb hallgatói terek, kiszolgáló helyiségek. Az épület 5 egységre osztott: „A”, „B”, „C”, „D”, „E” egységekre, a „B” épületegység további 3 részre: „B”, „B2” és „B3”. Az épület belső felújítása 7 szakaszban történik az alábbiak szerint: - 1-es szakasz: „A”, „B”, „B2”, „B3” szárnyak - 2-es szakasz: „E” szárny: IV. V., szintek, VI szerelőszint és tető - 3-as szakasz: „E” szárny: földszint, I. II. III. szintek - 4-es szakasz: „D” szárny: IV., V., VI., szintek, VII. szerelőszint és tető - 5-ös szakasz: „D” szárny: földszint, I. II. III. szintek - 6-os szakasz: „C” szárny - 7-es szakasz: trafók és főelosztók cseréje Megújul az épület gépészeti rendszere, mely többek között a fűtési, hűtési, szellőzési, vízellátási és csatornarendszerét érinti. Erős és gyengeáramú rendszerek esetében új vezetékhálózatot alakítanak ki, ezenfelül megvalósul az épület tűzjelzőhálózat cseréje. A felújításhoz kapcsolódóan megújul az épület központi részén (B szárny) található három darab nagyelőadó. A laborokban, közlekedőkön burkolatcseréktörténnek. Cserére kerülnek az épületben található régi típusú vegyifülkék és munkaasztalok a technológiai konszignáció szerint. A Kémia Épület területnagysága szintenként: Pince 1663,17 m2 Földszint 3784,24 m2 I. emelet 2638,28 m2 II. emelet 2116,26 m2 III. emelet 1690,35 m2 IV. emelet 1663,34 m2 V. emelet 1676,10 m2 VI. emelet 1381,99 m2 VII. emelet 701,29 m2 Összesen: 17.315,02 m2 A további műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A megvalósítandó beruházás további részletezését a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, tervek és árazatlan költségvetések) tartalmazzák. A közbeszerzési dokumentumokban esetlegesen nevesített típusnév, márkanév stb. csupán a pontos behatárolást szolgálja. Az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján az azzal egyenértékű teljesítést elfogadja.
Az eredeti szerződés értéke: nettó 7.287.279.116,- Ft + ÁFA Az 5. sz. szerződésmódosítás értéke: nettó 8.439.082.688,- Ft + ÁFA I. 5. sz. szerződésmódosítás II.2.3. pontjában foglalt pótmunkákra tekintettel az alapszerződés ellenértéke – amely az alapszerződés VII.3. pontjában megjelölt ellenérték – 14,9 %-kal emelkedik. Felek rögzítik, hogy a 2. sz. szerződésmódosításban szereplő pótmunkák nettó értéke 246.281.854,- Ft + ÁFA, a 4. sz. szerződésmódosításban szereplő pótmunkák nettó értéke 579.404.753,- Ft + ÁFA, jelen 5. sz. szerződésmódosításban szereplő pótmunkák nettó értéke 260.392.402,- Ft + ÁFA, így a módosítások összevont értéke 1.086.079.009,- Ft + ÁFA, így az ellenérték növekedése mindösszesen 14,9 % (1.086.079.009,- Ft/7.287.279.116,- Ft). Felek rögzítik, hogy fentiek alapján a tárgyi (ellenérték) módosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglaltaknak, hiszen a módosítások folytán az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződéses ellenérték 15%-át. ELŐZMÉNY: A 4. sz. szerződésmódosítás során a Kbt 141. § (2) bekezdés alapján 579.404.753,- Ft + ÁFA értékű, míg a 141. § (4) c) alapján 65.724.563,- Ft + ÁFA értékű módosítás történt. Megállapítható tehát, hogy az 5. sz. szerződésmódosítás során az értéknövekedésbe bár a 65.724.563,- Ft + ÁFA beleszámítandó, a Kbt. 141. § (2) pontja alapján történő ellenérték növekedés nem haladja meg a 15%-ot, tekintettel arra, hogy a módosítás a 141. § (4) c) alapján történt. A szerződés 5. sz. szerződésmódosítással módosított szövege: A Mű hiánytalan és hibátlan megvalósítására megállapított vállalkozói díj összege: nettó 8.439.082.688,- Ft + fordított ÁFA, azaz nyolcmilliárd-négyszázharminckilencmillió-nyolcvankétezer-hatszáznyolcvannyolc forint + fordított ÁFA egyösszegű átalánydíj (átalányár), mely nem foglalja magában a tartalékkeretet. A tartalékkeret mértéke a jelen szerződés szerinti teljes ellenszolgáltatás 5 %-a, azaz nettó 421.954.134,- Ft, azaz négyszázhuszonegymillió-kilencszázötvennégyezer-százharmincnégy forint. A Vállalkozói díj mértéke az 5 % tartalékkerettel számolva nettó: 8.861.036.822,- Ft, azaz nyolcmilliárd-nyolcszázhatvanegymillió-harminchatezer-nyolcszázhuszonkettő forint. II. Az alap. eredeti szövege:2.1. Vállalkozó a munkaterület átadásától számított 24 hónapon belül köteles a szerződést teljesíteni. A 2. sz. szerz.mód. szövege:2.1. Vállalkozó a munkaterület átadásától számított 28 hónapon belül köteles a szerződést teljesíteni. A 4. sz. szerz.mód szövege:2.1. Vállalkozó a munkaterület átadásától számított 32 hónapon belül köteles a szerződést teljesíteni. Az 5. sz. szerződésmódosítás szövege: 2.1. Vállalkozó a munkaterület átadásától számított 34 hónapon belül köteles a szerződést teljesíteni. Vállalkozó az alapszerződés IV.2. pontjára hivatkozva az alapszerződés módosítását kezdeményezte figyelemmel arra, hogy a kivitelezési munkálatok, a feltárások, üzemeltetői egyeztetések, üzempróbák, valamint a kivitelezés közbeni tervpontosítások alapján a létesítmény rendeltetésszerű, biztonságos és szabványos működéséhez szükséges műszaki feladatok merültek fel (pótmunkák). A pótmunkák kivitelezése nem változtatja meg a felek közötti szerződés általános jellegét, hanem szorosan kapcsolódik az eredeti szerződés tárgyához. Valamennyi műszaki tartalom változás az eredeti szerződés célkitűzéseivel összhangban áll, mivel ezen feladatok az építési tevékenység természetes kiterjesztésének minősülnek. A jelenlegi szerződésmódosítással a határidő a 4. sz. szerződésmódosításhoz képest 2 hónappal növekszik. A pótmunkák jelentős része olyan építészeti, gépészeti, elektromos stb munkafázisokat érintett, amelyek a kivitelezés építési-technológiai folyamatait megakasztották, ezért azok elvégzéséig további szakági munkák nem voltak folytathatóak. Az 5. sz. szerződésmódosításban szereplő műszaki tartalmat érintő módosítások és pótmunkák a kivitelezés befejező fázisában váltak ismertté, ezért ez a felek által kellő gondosság mellett nem tervezhető feladatok voltak. Tekintettel arra, hogy az alapszerződés 2023. október 2-án lépett hatályba, a teljesítési határidők innen számítódnak. Főbb pótmunkák: Folytatás: BT-300
| Ilmoitusnumero |
596108-2026 |
| Ilmoitusta kuvaavat CPV-Koodit |
Rakennustyöt (45000000) |
| EUVL S |
166/2026 |
| Ilmoitustyyppi |
Lisätietoilmoitus |
| Aluekoodi |
|
| Osoitetiedot |
Debreceni Egyetem Debrecen rudolf.laura@fin.unideb.hu https://ted.europa.eu/hu/notice/-/detail/596108-2026 |
| Osoite, johon tarjoukset tai osallistumispyynnöt on lähetettävä |
|
| Liitteet |
|
| Lähde |
TED |