Vállalkozási szerződés Zalaegerszeg, Északi Ipari Park, vízellátás és szennyvízelvezetés kivitelezési munkáira - II. ÜTEM Tervezés és kivitelezés indokolása: Ajánlatkérő rendelkezik a beruházás megvalósításához szükséges, jogerős engedélyen alapuló kiviteli tervdokumentációval, azonban a közbeszerzési eljárás előkészítése során megállapításra került, hogy a műszaki tartalom egyes elemeinek módosítása indokolt annak érdekében, hogy az eljárásban a gazdasági szereplők szélesebb köre vehessen részt, valamint a korszerűbb, műszakilag egyenértékű technológiai megoldások alkalmazása biztosítható legyen. Az érvényes kiviteli tervdokumentáció tárgya egy 4×500 m³ össztérfogatú víztároló létesítése, amelyből jelen beruházási ütemben 2×500 m³ össztérfogatú víztároló kerül megvalósításra. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során lehetőséget kíván biztosítani műszakilag egyenértékű, előregyártott vasbeton medenceszerkezetek alkalmazására is, amennyiben azok megfelelnek a vonatkozó műszaki, szilárdsági, vízzárósági és üzemeltetési követelményeknek. A fentiekre tekintettel indokolt a tervezési és kivitelezési feladatok együttes beszerzése, mivel az alternatív műszaki megoldások alkalmazása szükségessé teszi a meglévő kiviteli tervdokumentáció részbeni felülvizsgálatát, módosítását, valamint az alkalmazni kívánt technológiához igazodó kiviteli részlettervek elkészítését. A tervezési és kivitelezési feladatok egységes kezelésével biztosítható, hogy az ajánlattevők az általuk alkalmazni kívánt szerkezeti és technológiai megoldásokért teljes körű felelősséget vállaljanak, továbbá a tervezési és kivitelezési folyamatok megfelelően összehangoltan, hatékonyan és határidőben valósuljanak meg. Az egybeszerzés alkalmazása egyúttal elősegíti a verseny szélesítését, az innovatív és költséghatékony műszaki megoldások megjelenését, valamint a közpénzek hatékony felhasználását is.
| Ilmoitusnumero | 592000-2026 |
|---|---|
| Ilmoitusta kuvaavat CPV-Koodit | Vesirakennustyöt (45240000) |
| EUVL S | 165/2026 |
| Ilmoitustyyppi | Hankintailmoitus (tarjouspyyntö) |
| Aluekoodi | |
| Osoitetiedot |
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Zalaegerszeg info@zvf.hu https://ted.europa.eu/hu/notice/-/detail/592000-2026 |
| Osoite, johon tarjoukset tai osallistumispyynnöt on lähetettävä | |
| Liitteet | |
| Lähde | TED |